BetűméretKüldd továbbNyomtatásFőoldal | Szórakozás | Beugró az elvonóra - Interjú Szabó Győzővel

Beugró az elvonóra - Interjú Szabó Győzővel

Beugró az elvonóra - Interjú Szabó Győzővel

Szerző: Doctor Hardlove | 2012.12.30
Forrás: manus.hu

A reggeli kávénál is nagyobb ébresztőt jelentett a televíziós műsorban pörgő beszélgetés. „Micsoda? Szabó Győző 10 éven keresztül drogfüggő volt?” – emeltem el a számtól hitetlenkedve a bögrét. És tényleg.

Minderről a színész Toxikoma című könyve is tanúskodik. Szerettem volna a szájából hallani mindezt, hogy elhiggyem. Ezért aztán az egyik budai kávézó asztalához ültettem Szabó Győzőt, és kérdeztem tőle. A 11 esztendeje „vegytiszta” Szabó Győzőtől.

 

- Miért vártál 11 évet, hogy kiírd és kiirtsd magadból a kemikáliás élményeket?

Először is meg kellett alapoznom magamban egy olyan pozíciót a színésztársadalomban és az életben, hogy ez a könyv ne döntse romba a jelenlegi megítélésem. Megírhattam volna három évvel a történtek után is, de akkor még nem éreztem úgy, hogy készen állok rá. Hat évvel később azért nem írtam meg, mert a lányom épp akkor volt olyan korban, amikor az iskolában könnyen megbélyegezhették volna egy drogos apukával. Szerettem volna tiszteletben tartani őt is, a feleségemet és a szüleimet is. Utóbbiak sokáig nem is tudtak az egészről, hiszen 14 éves koromban felköltöztem a fővárosba, messze voltam tőlük. Végül eltelt 11 év, hordoztam magamban ezt a titkot, ezt a terhet; és azzal, hogy kiírtam magamból, ez tulajdonképpen a rehabilitáció végét jelentette.

 

- Tehát olyan, mintha cipeltél volna magaddal egy nagy zsákot, tele téglával, és most végre az utolsó téglát is lerakhattad?

Abszolút, úgy ahogy mondod. Annyira izgalmas volt sok minden ebben a kezdetben jó életszakaszban. Aztán persze jött a felismerés és a pokoljárás.

 

- Mintha egy kis nosztalgiát éreznék ki a hangodból.

Hogyne lenne? Az összes sztori megvan bennem. Nemcsak a sztorik, hanem egyes mondatok is. Ha forgatókönyvet kellene írnom belőle, könnyű dolgom lenne, mert rengeteg párbeszédre egy az egyben emlékszem. Az egész, 20-tól 30 éves koromig tartó időszak nagyon megragadt bennem: fűvel, heroinnal, kokainnal, LSD-vel, és még más egyéb szerekkel teltek ezek az évek. Ez a könyv jelenti a vége főcímét mindennek.

- Rengeteg embert meglephettél ezzel a vallomás jellegű vége főcímmel…

Sokak szemében egy kedélyes, jó humorú, mackós macsó vagyok, aki nem egy megosztó személyiség. Vagyis általában szeretnek az emberek. Pont ezért lehet meglepő mindez. Nem vagyok celeb, gyűlölöm ezt a szót, de belőlük kinéznék mindezt, belőlem viszont nem. Simán elvoltam ezzel, és 11 év után berobbantottam ezt az infót. Meg a mögötte húzódó bevállalást. Teljesen őszintén leírtam mindent. Sok trágárság van benne, mintha valakinek mesélném el éppen a történetet. Benne vannak a csajos és a rendőrségi sztorik, úgy ahogy megtörténtek. Kicsit nyersen, naturálisan, kalandosan.

 

- Nagy harcot vívtál magaddal akár egyes mondatoknál is? Hogy talán ezt már nem kéne…

Volt ilyen, persze. Az egész egy anonim történet, én vagyok a biztos pont benne, még a feleségemet vagy a könyvben szereplő színház igazgatóját sem nevezem a nevén. Nagy harc volt, mert sok olyan jelenet és fejezet van benne, ami erős hatással volt rám. Ahogy felidézem, most is megcsavarja egy picit a torkomat… Szinte újraéltem egy csomó sztorit. Igen, akadtak olyan mondatok, amiket visszamenőleg kitöröltem.

 

- Szeretnéd, ha a könyved elrettentésül szolgálna másoknak?

Igen, van bennem egy ilyen szándék, de nem nagyon mennék el iskolákba előadást tartani. Aki kíváncsi erre, az olvassa el. De azért a visszaigazolásokból látom, hogy van ereje. Egy anyuka írta például, hogy ezt minden szülőnek el kellene olvasnia, de volt olyan vélemény is, amely a tinik körében tenné kötelező olvasmánnyá. Ez azért egy kicsit túlzás. Nem akartam elvinni abba az irányba, hogy „jaj, szegény drogos”. Ez egy korrajz, amin egyszerre sírhatsz és nevethetsz. Helyenként odahat, amin én is meglepődtem.

 

- „Abba tudom hagyni, csak nem akarom” – ha valaki ezt vallja, akkor már függő. Legalábbis így tartják. A Te szádat elhagyta ez a kijelentés?

Három év ambuláns leállás és kísérletezés pont elég volt ahhoz, hogy ennek minden formáját és ízét megtapasztaljam. Az említett mondatot inkább arra kerekíteném ki, hogy akár cigiztél, akár ittál vagy drogoztál, olyan nincs, hogy vége. Legfeljebb csak szünetelteted.

 

- Ezt meg a rockzenészek szokták emlegetni a leszokást követően…

Az a legsúlyosabb, amikor valaki nem vallja be magának, hogy ő alkoholista vagy drogos. Onnan egyszerűen nem tudsz továbblépni. De lehet valaki számítógép- vagy munkafüggő is. A döntés mindig a te kezedben van. Léteznek pótszerek, amik ideig-óráig segíthetnek, de ha benned nem születik meg az elhatározás, akkor az egésznek nincs értelme. Így is borzasztó nehéz. Amikor végképp eldöntöd, hogy na, most van vége, akkor jön csak az igazi feketeleves.

 

- Miután végleg magad mögött hagytad a drogokat, sosem kísértett a visszaesés réme?

Kerültek azóta is elém különböző narkotikumok, de nem éltem a lehetőséggel. Leépítettem azt a kört, ezek drogbarátságok, vagy inkább drog-érdekkapcsolatok voltak. Akikről a könyvemben írok, a Toxikomákról, ők is már mind lejöttek az anyagról. Köszönik, jól vannak. Velük azért is tartom a kapcsolatot, mert gyerekkorom óta ismerem őket. Sajnos, van olyan is, aki még mindig benne van, hiába telt el 11 év. Van, aki csak ezzel tudja az életet elképzelni. Nekem minden más sokkal fontosabb volt: a karrier, a család, a munka, a pénz. Harmincvalahány éves korára azért észhez tér az ember, legalábbis én így voltam vele. De kellett ez a 10 év. Azt mondom, még bele is fér. Sokat adott abból a szempontból, hogy megismertem magamat és a határaimat. Olyan, mint mikor bedobják az embert egyedül egy hatalmas dzsungel közepére, és gyere ki belőle. Ez ugyanúgy egy tapasztalat, és nekem ez – idézőjelesen – óriási „kaland” volt az életemben. De már vége. Köszönöm, nem kérek többet ezekből a cuccokból.

 

- Azok után, hogy egy színész vetette papírra mindezt, végképp filmért kiált ez a könyv…

Magamat biztosan nem formálnám meg. De ha készülne olyan mozi, aminek a könyvem adná az alapját, szívesen szerepelnék benne. Van olyan karakter, amelyet örömmel játszanék el. Ott lennék a forgatáson, amolyan külső megfigyelőként, tanácsadóként, mert hát elég autentikus ismereteim vannak a témáról. Úgy vélem, hogy bár sokan élnek ilyen szerekkel Magyarországon, de az ismert emberek közül senki sem csinálta ezt olyan szinten, mint én. Ebben egészen biztos vagyok.

 

- Elég nagy lett a felhajtás körülötted a Toxikomának köszönhetően. Nem tartasz attól, hogy mostantól majd mindig a drogos múltaddal azonosítanak?

Most ez kell, hogy ez így legyen. Ha beírod a nevem Interneten a keresőbe, harmadik találatnak azt adja ki, hogy „Szabó Győző – drog”. Engem nem érdekel, ez majd később lecsendesedik. Muszáj volt ezt kiírnom magamból, de nem bántam meg semmit. Sem azt, hogy ezt kiadtam, sem azt, hogy a leírtakat megéltem. A lényege egyébként is a pozitív végkicsengés, hogy ki lehet jönni ebből, meg lehet csinálni, fel lehet jutni. Egy darabig még ezzel fognak összehozni, de aztán majd lesz egy film, vagy valami más, ami felülírja ezt a drog-dolgot.

 

- Azért még játsszunk el az előbbi gondolattal, hogy film készül a könyvedből. Te milyet hoznál ki belőle: Guy Ritchie féle humoros akció krimit, vagy inkább egy letaglózó erejű, Rekviem egy álomért hangvételű drámát?

Bonyolult kérdés, mert a legjobb film, ami erről a témáról készült, az a Rekviem egy álomért. Az egy telitalálat. A Trainspotting ahhoz képest egy tinglitangli vicc. Azt kikérem magamnak, az egy hatalmas kamu. Azt egy olyan ember csinálhatta, akinek köze nincs ehhez az egészhez. A Rekviem egy álomért viszont egy nagyon komoly mozi. A könyvem nagyon rövid mondatokkal lett megírva, ami gyors vágásokat követelne magának, amitől lenne egy kicsi Guy Ritchie-s pörgése. Nem tudom egyébként, hogy ki lenne ma az a rendező itthon, aki ebből stílusos filmet tudna forgatni. Ha mondhatok ilyet, a könyvnek van egy „Szabógyőzős” jellegzetessége. Ha egyszer mozivászonra kerül, akkor annak is kell legyen egy teljesen egyedi stílusa. Abban egészen biztos voltam, hogy nagyot fog ütni ez a könyv. Egy év múlva újra elolvasom, addigra elég jó rálátásom lesz. Kíváncsi leszek rá akkor, hogy milyen könyvet írtam.


 

Na mit szólsz hozzá? (Eddig 0 komment érkezett)

Hirdetés

Facebook

.

Partner oldalak

Hirdetés

Oldaltérkép