BetűméretKüldd továbbNyomtatásFőoldal | Lélek | Férfikrízisek, az életünk velejárói

Férfikrízisek, az életünk velejárói

Férfikrízisek, az életünk velejárói

Szerző: Alec | 2012.06.07
Forrás: manus.hu

Ijesztően hangzik, de krízishelyzetekre, mindenkinek szüksége van, mert a változás része. Ahogy a kezdet és a vég, úgy az építés és a rombolás sem választható el egymástól.

A szakkönyvek azt a folyamatot nevezik krízisnek, amikor egy probléma hatására lelki egyensúlyunk felborul, majd az egyre fenyegetőbbé válik, súlyosabb esetben problémamegoldó képességünk háttérbe szorul, majd csődöt mond. Sokszor a krízist átélők arról számolnak be, hogy úgy érzik, nincs elég energiájuk problémás helyzetükből való kilábalásra. Nincs új a nap alatt, még mielőtt arra gondolnál, hogy ez is csak egy divatbetegség: először 1942-ben írták le ezt a folyamatot, amikor egy tűzvész során nagyjából ötszáz áldozatot vizsgáltak.

Olyan helyzethez hasonlítható ez az érzelmi sokk, mint amikor valaki verembe esik, és saját erőnkből nem tud kimászni. Ugye Te is gondoltad már életedben néha ezt magadról? Ha igen, bizonyára egyetértesz azzal, hogy olyan volt mintha egy helyben toporognál. Egy bizonyos szintig ez rendben van: ez ugyanis annak a folyamatnak az eleje, aminek során negatív élményeinket feldolgozzuk. Persze valóban előfordulhat, hogy képtelenek vagyunk túllépni a problémán, de ez esetben jobb róla beszélni valakivel, mint némán hallgatni vagy máson levezetni a feszültséget, felesleges sérüléseket okozva környezetünkben.

Vannak jellegzetes ismétlődő helyzetek életünkben, amikor szinte törvényszerű a krízis megjelenése, ezeket három csoportra osztották:

  • a biológiai – amikor életkorhoz köthető fordulóponttal kell megbirkóznunk,
  • a pszichológiai – amikor például egy szeretett személy elvesztését nem tudjuk lelkileg feldolgozni,
  • a szociális – amikor például a munka-, a lakóhely- vagy az iskolaváltoztatás okoz traumát.

Mindkét nem magáénak tudhat bizonyos életfeladatokat, melyek elvégzése sok esetben nem is olyan könnyű. De míg a nő ilyenkor többnyire a család támogatását éli meg a legfontosabbnak – s ennek hangot is ad –, a másik nem hajlamos eltitkolni vagy elbagatellizálni krízisét a külvilág előtt. Pedig a támogatásra neki is nagy szüksége lenne, hiszen a férfi állandó feladata a család biztonságát megteremteni. És ez nem csak az anyagiakra értendő!

 

Munka: ha van, az a baj, ha nincs, akkor az

Mind a férfiak, mind a nők esetében a depresszió az egyik legjelentősebb tényező az egészség romlásában. Ennek kialakulásában komoly szerepe lehet a munkahelynek. Míg a hölgyek inkább „csak” szoronganak, úgy az erősebbik nem képviselői ennél lényegesen rosszabbul élik meg az állandó instabil munkahelyi környezetet. Nem elég, hogy az urak mindig is inkább hivatásként tekintettek mindennapi tevékenységükre, az ő vállukat nyomja még a családfenntartó szerepének terhe is.

Ma már alig találunk életre szóló, „nyugdíjasállásokat”. A munkáltatók szinte mindennap újabb célok túlszárnyalására buzdítják a dolgozókat. Pihenést sem engedve, a „teher alatt nő a pálma” elvét alkalmazzák, s kapják az újabb és újabb, minden korábbit – felelősségben, határidőben, mennyiségben – túlszárnyaló feladatokat. Ellenérvekre lehetőség sincsen, hiszen Damoklész kardjaként lebeg fejünk, vagy még inkább státusunk felett a „Nem baj, találok helyetted mást!” jól csengő felkiáltás.

A munkanélküliség – vagy a munkanélkülivé válás – veszélyének pszichikai hatásait nehéz feldolgozni. Egypár éve készült kutatás szerint a férfiaknak a legfontosabb a munkával és a főnökkel való elégedettség, valamint a munkahely biztonságának érzés – mindez lényeges jólétük és egészségi állapotuk szempontjából. Ráadásul ez a tényező gyermekeik életét is befolyásolja.

Sajnos azonban bármennyire is megértő és segítő családban kell ezt a helyzetet egy férfinak elviselnie, a megoldás az olyan munkahelyi élet lenne, ahol segítséget kapnak a folyamatos tanulásban, a problémák, a válságok kezelésében. Főként, mert jobban belegondolva, ez a fejlődés része. A női jogokkal járó férfibajok pedig csak rontanak a helyzeten. Bármennyire is az egyenjogúság felé haladunk, a genetikailag kódolt szerepeket nehéz felülírni. Egyre több nő kerül vezető pozícióba, és az évek előre haladtával egyre több fiatalabb főnökkel kell megküzdeniük a férfiaknak is. Az állandó dominanciára törekvő uraknak ez bizony újabb lelki kihívást jelent.

 

Öngyilkos gyerekek

Kanadai egyetemek összefogásával készült vizsgálat eredményei egyértelmű számokkal igazolták, hogy az apa munkanélkülisége, avagy munkahelyi stressze hosszú távon is károsíthatja gyermekei egészségét. (Olyannyira, hogy növeli utódai öngyilkossági késztetését.) A fiúk többnyire az alkoholista apa, a lányok a rossz mentális állapota miatt kíséreltek meg véget vetni saját életüknek. Annak ellenére, hogy régóta tudjuk, hogyan befolyásolja a gyerekek pszichés fejlődését a családfenntartó állapota, elég döbbenetes adatok ezek!

 

Életközépi krízis

A hetvenes évek Amerikájának népszerű témája volt ez. Ők úgy fogalmazták meg, hogy az életközépi krízis olyan pszichés és fizikai zavar, mely akkor lép fel, amikor az egyén fejlődése azzal fenyeget, hogy túlszárnyalja azokat az erőforrásokat, amelyeket az adott személy a velük való megküzdésre fordítani tud.

Általában 40-45 évesen szembesülünk saját halandóságunkkal: azzal, hogy a rossz törvényszerűen része a világnak és saját önmagunknak is. Nem tagadhatjuk tovább a tényt, hogy szülőként is „hanyatlunk”, nem tudjuk gyermekeinkkel együtt magunkat sem megvédeni a világ fenyegetéseitől.

Az emberek körülbelül háromnegyede keresztülmegy ezen a krízisen. Lényeges változás áll be az életről való gondolkodásban is: már nem a születéstől eltelt, hanem a halálig hátralévő időt számolják.

A nők gyakran mondogatják: 40 felé minden férfi megbolondul. Ez tény, hiszen a teremtés koronái életük derekán rendszerint megkérdőjelezik addigi életüket, eredményeiket. Szinte mindent be szeretnének pótolni, ami addig „kimaradt”. Újból napirendre kerülnek korábbi álmaik és törekvéseik. A középkorúak nagy része megkérdőjelezi korábbi hivatását, és házasságát is. Nem ritka ekkor a pályamódosítás, a korábbi házasság felbontása és új kötése. Belső kényszer hatására változtatni akarnak, sokszor szinte mindegy, milyen áron.

 

Apaság, apósság

A két szó, ahogy azt anyanyelvünk is tükrözi, nagyon is összefüggő fogalom. Megélését tekintve is számos hasonlóságot mutat, ám míg az egyik a szeretett nő, a másik a gyermek elvesztésének érzését ébreszti.

A leendő apuka sokszor eleve nem hajlandó elfogadni a terhesség tényét. Fél a bekövetkező változásoktól, gyakran negatív előfeltételezéseket gyárt. Félnek, rettegnek, hogy valami baj történhet a kismamával és a babával. Bánkódnak azon, hogy végleg eltűnik a gondtalan ifjúság, a szabadság. Ezt még nehezíti a tény, hogy a kezdetekkor valóban minden csak az új jövevényről szól, körülötte forog a világ. A feleségnek rendszerint magára sem marad elég ideje, nemhogy rá. Ráadásul sok esetben a férfiak önmagukról alkotott képével nem összeegyeztethető az apaság fogalma. Akárcsak az apósság esetében!

Az a pillanat, amikor a saját vérük, gyermekük a családalapítás útjára lép, a generációváltás egyértelmű jele. Szülőként is nehezen viselik az elszakadás gyászreakcióját, a családfő szerepétől való búcsúzás pedig, csak tetézi a bajokat. Legrosszabb esetben az első időket kísérő „Te, hálátlan gyermek!”- felkiáltású kirohanásokat, követi az idegen – meny, vej – támadása. Bár inkább az anyósok viselkedését szokás kritizálni, azért nem egy nehezen kezelhető apóst is ismerhetünk. Az irányítás, a döntéshozás privilégiumát nem könnyen adják át gyerekeik kezébe, még ha sajátjuk is.
 

Na mit szólsz hozzá? (Eddig 0 komment érkezett)

Hirdetés

Facebook

.

Partner oldalak

Hirdetés

Oldaltérkép